BEA ARANYAI

Baranyai Bea

BLOGJA

LEGAL BEAUTY FŰZŐK

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on pinterest

Mint tudjátok, írtam róla már régebben, hogy nagyon sokat teszek azért, hogy a szülés után a szétnyílt hasizmom kicsit összébb húzódjon, és laposabb legyen a hasam. Továbbra is nagyon sokat próbálok, már amennyire tudok , mozogni, sportolni és odafigyelek arra is , hogy mit eszek. Viszont ami még a legfontosabb , mert őszínte leszek veletek , hiába figyelek mindezekre oda, valamennyire mindig látszik a hasamon, hogy van egy szétnyílt hasizmom.

Amin már elég régóta agyaltam és kutakodtam utána, hogy ki mit javasol mit lehetne csinálni még , hogy jó legyen, rátaláltam egy szuper fűzőre ami iszonyatosan megtetszett, már csak azért is, mert nem az az átlagos kinézetű fűző ,amiből már próbáltam mindenfélét, hanem elegáns , csodaszép, és megjött a kedvem. Eddig azért sem szerettem volna hordani, mert egyik sem tetszett igazán , de ez a fűző wooow valami álomszép tényleg, és első látásra is szerelem volt.

Gyorsan beszéltem a gyógytornászommal akihez sokáig jártam a hasammal speciális tornára és ő azt mondta , hogy mindenféleképpen javasolja nekem, sőt…. már nagyon régóta mondogatta, hogy mindenképpen kellene hordanom, mert ha a gyerekeket emelgetem itthon illetve a napi háztartási rutin stb…nem tesz jót a hasnak így, hogy van egy szétnyílt hasizmom és egy kicsi köldöksérvem is és nem tartja semmi, tartania KELL, valaminek , mert fájhat sokat a derekam, hátam is.

 A terhesség utolsó hónapjai, illetve a szülés még egészséges, ideális esetben is komoly megterhelésnek teszi ki a kismama testét. A hasizmok megnyúlnak, kóros esetben rekeszsérv, hasi köldöksérv is kialakulhat mint ahogy ez az én esetemben is van sajnos.

Az egyenes hasizmok szétválása, illetve császármetszéses szülés esetén az orvos javasolhatja a gyógyászati segédeszközként árusított haskötők, hasleszorítók viselését.

Segítségével a szülést követően a kismama gyorsabban talpra tud állni, a sérült alhasi rész rögzítésével pedig kevésbé lesz fájdalmas számára a mozgás. Emellett kétségtelen az esztétikai hatása is, a ruha alatt viselve karcsúbb vonalakat kölcsönöz. 

Ez a fűző amiről beszélek nektek , hogy én egyből beleszerettem a Legal Beauty egyik fűzője, és ezt fogom nektek leírni mindjárt, mert azóta is imádom, használom amióta megvan és szereztem be még két másik terméket is tőlük azóta.

Ami a legfontosabb, hogy az alakformálás mellett akár olyan problémákra is megoldást nyújthatnak, amitől szerintem elég sokan szenvedünk akár a mindennapi jövés-menés ,illetve a szülés után, mint a hát- és derékfájás, a helytelen testtartás. Ruha felett is hordhatóak, ezáltal különleges megjelenést biztosítanak . Nekem iszonyatos nagy kedvenceim, mert amelett ,hogy hasznosak és segítenek, de még akár a legegyszerűbb rövidnadrág-póló szettet is fel tudják dobni.

Most megmutatom nektek én melyik 3 terméket szereztem be tőlük és melyiket miért ajánlom nektek , mihez váltak be. Kezdem azzal először, amit megláttam, a fűző ami első látásra szerelem volt , és azóta is.

Ez a Legal Beauty alakformáló fűző, a Párizs névre hallgat.

Ez a fűző szerintem egy szuper jó választás, és senki nem bánja majd meg , hogy beszerezete, mert a tartásjavításra, gerincbántalmakra és szülés utáni alakformálásra egyaránt hatékonyan használható, és csökkenti a gerinc terhelését. Ideális szülés utáni alakformálásra is, de akár edzéshez is használható. Én imádom tényleg nekem az egyik favoritom ez a gyönyörű szép fűző. Ruha alatt és felett is egyaránt használható. Én nyári ruha alá felvettem és nagyon szuper észre sem lehetett venni , hogy a ruha alatt volt. Leginkább ez a fűző van rajtam ruhán. Kapcsos a bélése pedig hipoallergén pamut, középső rétege pedig 100% latex. Többféle szín közül lehet választani ,ha valaki nem pont feketét szeretne.

A doboza amiben megkaptam egyedi, nagyon szép, és mindegyik termék selyemzsákba van csomagolva. Én szívből ajánlom tényleg igazi ”jolly joker” .

A másik termék amit beszereztem és ajánlották nekem többen, főként sportoláshoz, edzéshez ,a sportöv amit a weboldalukon illetve a webshopban a London néven találtok meg.

Én a narancs színt választottam, mert az egyik kedvenc színem, de a sportövek közül is nagyon sok másik szín közül tudtok választani, kinek mi tetszik.

Elkeztem itthon futni és nálam mindig has tájékán voltak amúgy is a problémák, úgyhogy szerettem volna edzéshez is pluszban valamit, hogy intenzívebb legyen az edzésem. Egyrészt sokkal jobban éreztem magam, másrészt futás közben is megtartotta a hasamat, arról nem beszélve, hogy edzés nélkül önmagában is izzasztanak így szuper volt a hatás, mintha kétszer annyit futottam volna mint igazából.

 Az anyaga finom, kényelmes viseletet biztosít, neoprén anyagból készült, ezért jobban elősegíti a hőtermelést, jobban izzaszt ezáltal a cellulit és a méreganyagok is gyorsabban távoznak. Ráadásul még csinosak is ezek az övek is szintén felvéve ruhára, fel tudja dobni a szettet. Szerintem 10 pontos termék , én nem bántam meg imádom, sőt lehet szerzek be egy kék színben is még pluszban.

A harmadik pedig amit mindenképp szintén javaslok és bevált nekem, a Barcelona néven megtalálható cipzáros sportmellény.

Már a neve is megfogott , de maga a mellény is csodaszép. Sportolásra kiválóan használható fűző, amire egy extra tartást és még intenzívebb izzasztást biztosító cipzáros mellény került. Az anyaga neoprén, 100% latexmentes, elérhető más színekben is. Nagyon szuper, főként szintén ajánlom ezt a mellényt is, ha szülés után van valaki éppen, mert a has regenerálódásához mindenféleképpen szükséges. Sajnálom , hogy nem előbb találkoztam ezekkel a csoda övekkel, mert lehet nem is lett volna semmi problémám a későbbiekben ha előbb használom őket.

Fontos, hogy tudjátok csakis olyan dolgokat, történeteket szeretnék megoszatni itt veletek , írni róla, ami igaz, és teszteltem tényleg bevált nekem/nekünk. Szeretnék hiteles maradni ez nekem nagyon fontos.

Ezeket a termékeket a fűzőt, a sportövet, sportmellényt teszteltem sokáig mielőtt megosztottam veletek a tapasztalataimat, és sok idő elteltével mondom, hogy a legeslegjobbak, mert amiket még szülés után próbáltam azért is ment el a kedvem, mert nem volt olyan a hatás illetve nem is tetszett igazán, az is egy fontos szempont szerintem , hogy azért legyen elegáns, nőies is .

A LEGAL BEAUTY fűzői, övei, sportmellényei pedig amelett, hogy elegánsak, csodaszépek, de segítséget nyújtanak, a merevítőiknek köszönhetően, segítik a hasfal tartását, ezáltal a bőr hamarabb visszanyeri eredeti formáját.

Én szívből ajánlom mindenkinek , szülés után mindenképpen vagy ha fogyni szeretnétek ,edzéshez a sportövek illetve a mellények hőtermelő hatással rendelkeznek, ezáltal fokozzák a zsírégetés intenzitását, így hamarabb meg tudtok szabadulni a felesleges kilóktól, nekem sokat segítettek. A fűző pedig azonnal látványosan vékonyabb derekat, laposabb hasat bíztosít viselőjének. Remélem segítettem a döntésben, ha valaki sokat gondolkodott volna rajta, hogy megvegye vagy nevegye , akkor ne habozzon szerintem, mert tuti biztos jó választás bármelyik Legal Beauty darab.

CSAK AJÁNLANI TUDOM NEKTEK!

Szép napot!

Puszi,

Bea

Nagy-Baranyai Bea Blogja - 2018 // Minden jog fenntartva.